Tudom, tudom. Magyarországon nem ünneplik a Halloween-t, csak Halottak és Mindenszentek napja van, de ennek ellenére is minden évben elkerülhetetlen számomra a Halloween-i hangulat aznap. Ígyhát úgy döntöttem, kisminkelem magam.
Ilyen lett :)

Amikor ottaludtam, érezhető volt, hogy ez már nem az ami régen. Nem úgy ölelt, nem úgy csókolt, nemtörődömebb és valljuk be..ezáltal kicsit gonoszabbá vált a szememben amiért ott is elsírtam magam, de egy halk bocsi-tól már ugrottam a nyakába. Olyanok voltunk mint a barátok egy ottalvóson. El nem hiszitek, de még a szakítással is elkezdtünk viccelődni..

"Én: -Én még csak nem is sírnék utánad
Ő: -Én sem. Pont miattad?!
Én: -Még csak nem is hiányoznál.
Ő: -Te se nekem.
Én: -Szakítsunk!!
Ő: -Oké.
*megöleltem, a szájára nyomtam egy puszit*
Ő: -Na de ezt nem lehet, már szakítottunk
..."

A "szeretlekjeimre" is csak egy erőltetett "én is" volt a válasz, magától nem is mondta volna ki hogy szeret, ha én nem mondom, de próbáltam ezeket azzal magyarázni,hogy nehéz időkön megy keresztül, biztos össze van zavarodva, biztos elbizonytalanodott sokmindenbe emiatt. Vagy akár megszokássá válik ez az egész ami természetes. Vagy hogy nagyon keveset voltunk mostanában együtt is ellaposodott a dolog. Magamat csaptam be.

Szerdán ráírtam, meséltem neki pár dolgot mert ottaludtam barátnőméknél és akkor is éreztem rajta hogy kicsit bunkó. Mondtam neki hogy ma vagyunk együtt 1. év 7 hónapja, amire csak egy semmilyen "Jaja :)"-val felelt. Meghalt a beszélgetés. írtam hogy szeretem, erre ő kíszúrja a szemem 2 szivecskével, amit még sosem tett. Akkor tudatosult bennem hogy már egy "én is"-re sem méltat. Egyből írtam neki hogy megyek, szia. Ilyenkor mindig azt kérdezte miért, hova? Látta rajtam hogy semmi szmájli, csak a szavak. Kérdezte, mi a baj? Most: Okika. Szia
Ezután tegnapig nem beszéltünk. Letiltottam nála a chat-et, hogy ne lássa ha fent vagyok. Pontosítva.. én ne lássam, és ne fájjon. De tegnap rámírt!

"Szia <3 <3"

Boldog voltam, mert gondolt rám. Beszélgettünk és mondta hogy mostmár rendszeresen fog járni kondiba. Egy héten 3-4× és hétvégéken is. 

"Én: -Így ennél is kevesebbet leszünk együtt:((
Ő: -Hát lehet."

Hümmögtem egyet aztán csendszünet. Majd írta hogy már nem szeret úgy mint régen.
Kérdeztem hogy kicsit sem lett jobb miután ottaludtam? Nem.
Kérdezgettem tőle sokmindent, nem lehet hogy ez az egész ez meg az miatt van? Nem.
Szeretet sem érez? Azt sem.
Mit akar, szünetet vagy szakítást? Nem tudja melyik lenne jobb.
Mondogattam neki hogy szeretem nagyon, utána írtam hogy felesleges ilyeneket írnom ha semmit nem jelent számára.
Kérdeztem mit jelentek neki? Nem értette. Elmagyaráztam, hogy régen a mindene voltam, szerelme, a törpillája. Most mi? Semmi igaz? Igaz.
Mondta hogy sajnálja.
Kiakadtam. Idézem:

"NE ANYAM NEHOGY BOCSANATOT KERJ UUURISTEN
Ha ugy erzed nem helyrehozhato az egesz, KURVARA FAJNI FOG de elfogadom
Ha szunetet akarsz elfogadom
Ha szakitast azt is elfogadom
DE AZT HOGY BOCSANATOT KERSZ NA AZT NEM"

Hát komolyan! Ki az a gyökér aki ilyenért képes bocsánatot kérni?! Ostoba!
A végén megkérdeztem hogy eldöntötte-e hogy mi legyen, mi lenne a jó neki. Azt írta hogy szerinte szakítás. Írtam neki, hogy én még egy ideig rohadtul szeretni fogom de nem tudom meddig. Ha változnának az érzései, tudassa velem akár egy másik emberen keresztül. Kérdezte hogy miért, tiltom vagy mi? Írtam, hogy ha egy kicsit is ismer, tudni fogja miért. Tiltottam.
Sírógörcs, profil-és borítókép csere, közös képek törlése, családi állapot változtatás, a telefonomból az összes albumot kitöröltem. Kidobtam mindent amit tőle kaptam, egytől egyig. A macit kivéve. Azt még visszakérheti, kiskora óta meg volt neki. Hálistennek a barátaim mellettem álltak, segítettek, vígasztaltak. Nem is tudnám mi lenne velem nélkülük.

Hát, igen. Eddig tart az örökké. A mi örökkénk.. eddig tartott. 1 év 7 hónap.
Halottak napján a kapcsolatunkat is meggyászoltam.

Ez egy kicsit összevissza bejegyzés lesz, nézzétek el nekem, rengeteg minden jár a fejemben.
A cím megmagyarázza, miért kerültem el eddig ezt az oldalt. Nem akartam erről írni, nem akartam gondolkodni. Mert fáj. A helyzet, hogy aznap mikor írtam az előző bejegyzést, rám írt. Ő is észrevette hogy ez már nem az ami régen és végül kiderült hogy ő már nem szeret úgy mint anno. A sok durcizás. Emiatt. Nehéz idők járnak most felé, azt is meg kell hagyni..és az sem javít a helyzeten hogy nagyon keveset vagyunk együtt, de remélem ősziszünetben ez másképp lesz. Azt beszéltük meg, hogy mindkettőnk változtat azokon a dolgokon amik a másik felet zavarják és 2 hét múlva megkérdem, hogy kezd-e megint úgy szeretni mint rég, vagy szeret-e már úgy. Ha nem, akkor vagy vége vagy szünet. Mindent bele fogok adni hogy sikerüljön! Aznap mikor kiderült, napokig csak sírni volt kedvem, étvágyam sem volt és egyedül akartam lenni. Mostmár kicsit jobb de ez a tehetetlenség az agyamra megy, elkeserít. Hétfőn beszéltünk egy kicsit, aztán elköszöntünk de írta hogy ha lesz, ír. Hát fent volt, de az üzenetét azóta is írja. Francba is..

A pillanat mikor saját magamon és az érzéseimen sem tudok kiigazodni..Kétségbeejtő. A barátomról "beszélek". Már nem olyan mint régen, és ezt nem csak rá értem, az egész kapcsolatunkra. Persze nem várhatom hogy egy kapcsolat és egy ember 1-2-3-4 éven át ugyan olyan legyen mint anno. Mégis bánt, mert már nincs benne az a lelkesedés, bennem meg az a "látomabarátomonhogyszeret" érzés. Mert nem látom. Mostanában nem. Egy nap egy szünetbe ha átjön hozzám a mi termünkbe, a többibe kimegy cigizni, amivel már nagyjából sikerült is megbékélnem de ha át is jön, olyan semmilyen. Nem igazán ölel, nem igazán puszil, semmit nem csinál. A 'szeretlek" szó sem az mint régen. Facebookon is utoljára pénteken beszéltünk. Holott Istenem, éjszakákat beszéltünk át régen. Minden nap. Ma rámírt suli után de lemerném fogadni hogy csak azért mert ma más voltam vele. Nem csókoltam vissza, nem öleltem meg. Mikor átjött, nem igazán foglalkoztam vele...mert összevagyok zavarodva. Kétségbeejt, hogy nem látom rajta hogy mit érez, hogy tényleg szeret. Nem mutatja ki már úgy mint régen. Annyiszor beszéltem vele, hogy megváltozott. Kisírtuk magunkat, bocsánatot kért de semmi nem változott. Egy alkalommal sem. De mi értelme békülni ha utána minden változatlan? Magamat próálom megfejteni.. és őt.
Zsinórban jönnek a rossz napok.

Elég érdekes napom volt. A suliba nem történt túl sok dolog, a barátommal lent maradtam egy kicsit még utána. Egy ideig teljesen jól elvoltunk aztán bejelentette hogy 25.-én (mikor bulizni megyek. de ez nem olyan szórakozóhelyes buli. az ifiházban lesz, szűkebb baráti körrel) kocsmába akar menni egy bizonyos emberrel. Nos hát mióta mi együtt vagyunk, nagyon ritkán jár kocsmába, szinte csak akkor ha valamilyen alkalom van. Bulizni egyáltalán nem jár. És én sem mennék, ha nem lettem volna meghívva. Ráadásul pont  Á-val akar menni aki az exem. A probléma viszont az hogy ő teljesen megváltozott. Csajozósabb, egyéjszakás kalandokra a legvevőbb, piál, bulizik. Nem bízok benne. Nem a barátomban nem bízok. Hanem benne. Mert ha a barátom is berúg, ki tudja mikre lehet rávenni vagy ki tudja miket csinál. Életemben nem láttam még részegnek, nem tudhatom. Aggódom hogy Á. által kicsit túlzásba is viszi a piát. Még csak nem is az bánt hogy kocsmázni megy, hanem hogy pont vele dehát.. barátok, nekem ebbe úgymond nincs beleszólásom. Viszont mikor ezt elmondta, elég ideges lettem. Határozottan mondogattam hogy NEM. Ő meg hogy de igen.. utána már úgy voltam vele hogy jó akkor menjen viszont inkább hazajöttem idegembe. Tegyen amit akar. Majd lesz valahogy.

Itthon elpakoltam holnapra és készültem táncra. Ketten járunk, én és egyik legjobb barátnőm. Most viszont jött az egyik fiúbarátom megnézni minket. Jó volt minden, viszont visszafele úton csináltam egy hülyeséget barátnőmmel amiből végül a fiúbarátom jött ki rosszul. Haragudott/haragszik a barátnőmre. 20 óra utánig a városban voltunk és egész végig fagyos volt a hangulat.. Próbáltam őket békíteni de semmi.  Utálom ha azok vannak haragba akiket szeretek. Nem tudok mit mondani, mint amit fentebb; Majd lesz valahogy...